mikor újra előjön az emlék.
Előjön s a szívembe mar.
A szívem ver, a torkom kapar.
Pedig régen azt hittem már,
hogy emlékét eltakarja a homály.
Aztán rajövök, hogy még soha
nem voltam senkiért így oda.
Imádtam ezt a teremtést
s bár nem tudtam értékelni a szerencsét,
bízom benne, hogy egyszer
majd elmúlik szilveszter
eltelnek az évek,
s jön majd egy új ének.
Meghallom a közös zenét,
Megfogom a kicsi kezét
ránézek és azt mondom: Szeretlek!
Szeretlek, el sosem eresztlek!
Aztán felkelek és bilibe lóg a kezem.
Fáradt vagyok és sajog a fejem.
Majd kiderül, hogy mindez
egy álom, mit a vágy ír,
és az alkohol rendez...
Utolsó kommentek